41. fejezet
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42
Kihúzhatod-é a leviáthánt horoggal, leszoríthatod-é a nyelvét kötéllel?
Húzhatsz-é gúzst az orrába, az állát szigonynyal átfurhatod-é?
Vajjon járul-é elődbe sok könyörgéssel, avagy szól-é hozzád sima beszédekkel?
Vajjon frigyet köt-é veled, hogy fogadd őt örökös szolgádul?
Játszhatol-é vele, miként egy madárral; gyermekeid kedvéért megkötözheted-é?
Alkudozhatnak-é felette a társak, vagy a kalmárok közt feloszthatják-é azt?
Tele rakhatod-é nyársakkal a bőrét, avagy szigonynyal a fejét?
Vesd rá a kezedet, de megemlékezzél, hogy a harczot nem ismételed.
Ímé, az ő reménykedése csalárd; puszta látása is halálra ijeszt!
Nincs oly merész, a ki őt felverje. Ki hát az, a ki velem szállna szembe?
Ki adott nékem elébb, hogy azt visszafizessem? A mi az ég alatt van, mind az enyém!
Nem hallgathatom el testének részeit, erejének mivoltát, alkotásának szépségét.
Ki takarhatja fel ruhája felszínét; két sor foga közé kicsoda hatol be?
Ki nyitotta fel orczájának ajtait? Fogainak sorai körül rémület lakik!
Büszkesége a csatornás pajzsok, összetartva mintegy szorító pecséttel.
Egyik szorosan a másikhoz lapul, hogy közéje levegő sem megy.
Egyik a másikhoz tapad, egymást tartják, egymástól elszakadhatatlanok.
Tüsszentése fényt sugároz ki, és szemei, mint a hajnal szempillái.
A szájából szövétnekek jőnek ki, és tüzes szikrák omlanak ki.
Orrlyukaiból gőz lövel elő, mint a forró fazékból és üstből.
Lehellete meggyujtja a holt szenet, és szájából láng lövel elő.
Nyakszirtjén az erő tanyáz, előtte félelem ugrándozik.
Testének részei egymáshoz tapadtak; kemény önmagában és nem izeg-mozog.
Szíve kemény, mint a kő, oly kemény, mint az alsó malomkő.
Hogyha felkél, hősök is remegnek; ijedtökben veszteg állnak.
Ha éri is a fegyver, nem áll meg benne, legyen bár dárda, kopja vagy kelevéz.
Annyiba veszi a vasat, mint a pozdorját, az aczélt, mint a korhadt fát.
A nyíl vesszője el nem űzi őt, a parittyakövek pozdorjává változnak rajta.
Pozdorjának tartja a buzogányütést is, és kineveti a bárd suhogását.
Alatta éles cserepek vannak; mint szeges borona hentereg az iszap felett.
Felkavarja a mély vizet, mint a fazekat, a tengert olyanná teszi, mint a festékedény.
Maga után világos ösvényt hagy, azt hinné valaki, a tenger megőszült.
Nincs e földön hozzá hasonló, a mely úgy teremtetett, hogy ne rettegjen.
Lenéz minden nagy állatot, ő a király minden ragadozó felett.
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42
