Szent Biblia

fordította Károli Gáspár

kgyt

Aggeus próféta könyve

1. fejezet


Fejezetek:

1 2


1. vers

Dárius király második esztendejének hatodik hónapjában, a hónapnak első napján szóla az Úr Aggeus próféta által Zorobábelnek, a Sealtiél fiának, Júda fejedelmének, és Jósuának, a Jehosadák fiának, a főpapnak, mondván:
Ezsdr 5:1 Ezsdr 2:2


2. vers

Így szól a Seregeknek Ura, mondván: Ezt mondja e nép: Nem jött még el az idő, az Úr háza építésének ideje!


3. vers

Az Úr pedig így szól Aggeus próféta által, mondván:


4. vers

Ideje-é néktek, hogy ti mennyezetes házakban lakozzatok, holott ez a ház romban áll?


5. vers

Most azért ezt mondja a Seregeknek Ura: Gondoljátok meg jól a ti útaitokat!


6. vers

Sokat vetettetek, de keveset takartok; esztek, de meg nem elégesztek; isztok, de meg nem részegesztek; ruházkodtok, de meg nem melegesztek, a bérlő is lyukas zacskóra bérel.


7. vers

Ezt mondja a Seregeknek Ura: Gondoljátok meg jól a ti útaitokat!


8. vers

Menjetek fel a hegyre, és hordjatok fát, és építsétek e házat, hogy gyönyörködjem benne, és dicsőítessem, azt mondja az Úr.


9. vers

Sokat vártatok, de ímé kevés lett; haza is hordtátok, de én ráfuvallok arra! Mi okért? azt mondja a Seregeknek Ura. Az én házamért, a mely ím romban áll, ti pedig siettek, kiki a maga házához.


10. vers

Azért vonták meg tőletek az egek a harmatot, vonta meg a föld az ő termését.


11. vers

És pusztulást rendeltem a sík földre és a hegyekre, a búzára és a borra, az olajra és mindarra, a mit a föld terem; sőt az emberre és a baromra és minden kézimunkára is.


12. vers

És meghallá Zorobábel, a Sealtiél fia, és Jósua, a Jehosadák fia, a főpap, és a nép minden többi tagja az Úrnak, az ő Istenöknek szavát és Aggeus próféta beszédeit, a miként elküldte őt az Úr, az ő Istenök, és megfélemlék a nép az Úr előtt.


13. vers

És szóla Aggeus, az Úr követe, az Úr küldetésében, mondván a népnek: Én veletek vagyok, azt mondja az Úr.


14. vers

És felindítá az Úr Zorobábelnek, a Seáltiél fiának, a Júda fejedelmének lelkét, és Jósuának, a Jehosadák fiának, a főpapnak lelkét, és a nép minden többi tagjának lelkét is, és bemenének és munkálkodának a Seregek Urának, az ő Istenöknek házában.


15. vers

A hatodik hónapnak huszonnegyedik napján, Dárius királynak második esztendejében.


Fejezetek:

1 2


A Szent Biblia könyvei