Szent Biblia

fordította Károli Gáspár

kgyt

A zsidókhoz írt levél

8. fejezet


Fejezetek:

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13


1. vers

Fődolog pedig azokra nézve, a miket mondunk, az, hogy olyan főpapunk van, a ki mennyei Felség királyi székének jobbjára üle,
Eféz 1:20


2. vers

Mint a szent helynek és amaz igazi sátornak szolgája, a melyet az Úr és nem ember épített.


3. vers

Mert minden főpap ajándékok meg áldozatok vitelére rendeltetik, a miért szükséges, hogy legyen valamije ennek is, a mit áldozatul vigyen.
Eféz 5:2


4. vers

Ha tehát a földön volna, még csak pap sem volna, lévén olyan papok, a kik a törvény szerint áldoznak ajándékokkal,


5. vers

A kik a mennyei dolgok ábrázolatának és árnyékának szolgálnak, a mint Isten mondotta Mózesnek, mikor be akarta végezni a sátort: Meglásd, úgymond, hogy mindeneket azon minta szerint készíts, a mely a hegyen mutattatott néked.
Kol 2:17 2Móz 25:40


6. vers

Most azonban annyival kiválóbb szolgálatot nyert, a mennyivel jobb szövetségnek közbenjárója, a mely jobb ígéretek alapján köttetett.
2Kor 3:6


7. vers

Mert ha az az első kifogástalan volt volna, nem kerestetett volna hely a másodiknak.


8. vers

Mert dorgálván őket, így szól: Ímé napok jőnek, ezt mondja az Úr, és az Izráel házával és Júdának házával új szövetséget kötök.
Jer 31:31 Jer 31:32


9. vers

Nem azon szövetség szerint, a melyet kötöttem az ő atyáikkal ama napon, mikor kézen fogtam őket, hogy kivezessem Égyiptomból, mert ők nem maradtak meg abban az én szövetségemben, azért én sem gondoltam velök, mondja az Úr.
2Móz 19:5 2Móz 19:6 2Móz 32:7 2Móz 32:8


10. vers

Mert ez az a szövetség, melyet kötök az Izráel házával, ama napok multán, mond az Úr: Adom az én törvényemet az ő elméjökbe, és az ő szívökbe írom azokat, és leszek nekik Istenök és ők lesznek nekem népem.
Ésa 54:13


11. vers

És nem tanítja kiki az ő felebarátját és kiki az ő atyafiát, mondván: Ismerd meg az Urat; mert mindnyájan megismernek engem a kicsinytől nagyig.
Ján 14:26


12. vers

Mert megkegyelmezek álnokságaiknak, és az ő bűneikről és gonoszságaikról meg nem emlékezem.
Jer 31:34


13. vers

Mikor újról beszél, óvá tette az elsőt; a mi pedig megavul és megvénhedik, közel van az enyészethez.


Fejezetek:

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13


A Szent Biblia könyvei